1. történet töredék

-Az egész a 16. születésnapom előtt 3 nappal kezdődött. Én, mint bohó kis tinédzser, vígan jártam Canada utcáin. Már másod évesnek készültem a gimnáziumban. Éppen nyári szünet vége felé jártunk. Hosszú, és csodás nyarat hagytam mögött. Csak a haverok, a lazulás, és a sok hülyeség. Az egyik barátomtól, Candy-től tartottam haza. Kinyitottam a kis lakásunk ajtaját, és köszöntem a szüleimnek. Láttam rajtuk, hogy valami gond van, de nem gondoltam komoly dologra.
-Kicsim beszélnünk kell. -Nézett rám édesapám.
-Tessék. -Húztam egy biztató mosolyt az arcomra.
-Van valami, amit el kell mondanunk. Nem nagyon fogsz neki örülni. -Mondták anélkül, hogy a szemembe néztek volna.
-Hallgatlak titeket. -Néztem rájuk kíváncsian, majd bele kezdtek.
-Az az igazság, hogy a vállalat csődbe ment. El adtuk a házat, és Los Angelesbe költözünk. Két lehetőséged van. Vagy a nagybátyádhoz, vagy a legjobb barátodhoz költözöl.
-És...nem mehetnék inkább veletek?-Néztem rájuk nagy szemekkel.
-Kicsim. Egyenlőre szétnézünk ott. Nem akarlak egyik suliból a másikba cipelni.-Mondta anyu.
-De...Nekem itt vannak a barátaim! Itt van minden! Itt élem az életem! -Borultam ki enyhén.
-Sajnáljuk. Tehát akkor?-Elég határozott szüleim voltak. Hiába is próbáltam volna meggyőzni őket.
-Tudjátok hogy rühellem a nagybátyám.-Fintorogtam.-Inkább megyek Londonba .
-Rendben.-Bólintottak. Egy hétre rá, már indultam is. Autóval vittek el az egyik szinte legjobb barátnőmhöz, Chelsea-hez. Ő egy gyönyörű, magas és vékony lány volt. Az a tipikus top modell fajta. De szépsége, és hírneve ellenére eszméletlen kedves lány volt. Tehát mikor kiszálltam az autóból, azonnal a nyakamba ugrott.
-Ellie! Szia! -Mosolygott. Én is átöleltem, majd szüleimtől elköszönve a házba hordtam a cuccaim. A szüleivel is nagyon jóban vagyok. Kedves és intelligens emberek. Chelsea a lehető legjobb neveltetésben részesül. Rengeteg pénzük van, mégsem kényeztetik el. Miután a szülei segítségével sikeresen felhordtuk a cuccaimat az új szobába, én elmentem lezuhanyozni, mert már későre járt. Tudtam hogy hiányozni fognak az új barátaim, de tudtam az is, hogy itt egy lehetőség egy új élet kezdetéhez. Nem telt sok időbe hogy lezuhanyozzak. Ezután nyomban ágyba is vetettem magam. Holnapután már iskola.-Húztam el a gondolatra a szám. Nem baj. Elvégre fantasztikus nyarat hagytam magam mögött.

-Itt kicsit bele tekerek. A következő nap csak beszélgettünk. Semmi jelenetős nem történt.-Nézett rám anyu, kiszakadva a történetéből.
-Rendben. Akkor a suli első napja?-Néztem rá.
-Igen. Szóval...-Kezdte újra.

-Szeptember 3.-án kezdődött a suli, mivel elseje akkor szombatra esett. Már kicsit hideg volt, ezért a kivágott farmer mellé fel kellett vennem a trikóra egy bőrdzsekit is. Az iskola hatalmas volt. A szüleim már beszéltek előtte az igazgatóval, de ma nekem is be kellett mennem. Chelsea az órájára sietett, ami neki épp Biológia volt. Megmutatta merre van az igazgatói, majd megölelt és magamra hagyott. Az ujjaimat tördeltem, és totyorogva lépdeltem a tiszteletet sugárzó ajtó felé. Barnára festett fából készült, melyen katedrál üvegből
volt ablak, így nem lehetett átlátni rajta. Remegő lábbal sétáltam a felé a szoba felé, ahol a másik iskolában nem kevés időt töltöttem. Be kell látnom, elég félénk voltam, de valahogy mégis mindig bajba kerültem. Rosszkor voltam mindig rossz helyen. Ahogy az iskola egy ablakán a fénysugár szabad utat nyert magának, az arcomat világította meg. Mély levegőt vettem, majd benyitottam.
-Jó reggelt. Mr....Mr....Mr...izé. -Dadogtam.
-Mr. Grand. Örülök hogy megismerhetem. Gondolom maga lenne Mrs. Ross. Igazam van? -Szemeivel az arcomra pillantott, majd felállt és illedelmesen nyújtotta felém egyik kezét.
-Igen.-Bólintottam, és elfogadtam a gesztust ő pedig megrázta a kezem.
-A szüleivel a tegnapi napon már sikeresen megbeszéltem mindent amit tudni akartam. Csak szerettem volna magával is személyesen találkozni. Mondja, maga szerint ön jó tanuló? -Kérdezte férfias mély hangján. Olyan 45-50 év körül lehetett. Ősz tincsei a homlokára omlottak, szemüvegén megcsillant a fény.
-Közepes.-Vallottam be. Nem voltam soha fényes tanuló, de hát ez van. Jobban szerettem a barátaimmal lenni.
-És van valami külön óra ahova szívesen járna? Egy mondjuk alapból kötelező. Mit választ?
-Igazából, fogalmam sincs, hogy mi a választék. -Kerestem föl komoly tekintetét.
-Ezt tegye el, és majd nézze át. -Mondta, és a kezembe nyomott egy papírt. Egy ,,köszönömöt" motyogtam, és eltettem a táskámba a lapot.
-Mehetek is órára? -Kérdeztem.
-Persze. Második emelet jobbra a negyedik. -Kezdett olvasni egy könyv szerű valamit. Illedelmesen elköszöntem és az elsőről a másodikra baktattam. Jobbra vettem az irányt, pontosan ahogy azt mondta, és a negyedik terem előtt megálltam.
10.A-Ez volt nagybetűkkel a terem ajtajára írva. Kezemet a kilincsre csúsztattam, és össze szedve magam lenyomtam azt. Kinyitottam az ajtót azzal beléptem a terembe. Sok szempár szegeződött rám. Kicsikét zavarban voltam. A tanár, aki az osztályfőnök volt, mosolyogva húzott maga mellé, és elhalkította a hirtelen hangossá vált osztályt.
-Mutatkozz be, és utána keress magadnak egy helyet. -Mondta.
-Ellie Ross vagyok. 16 éves. Nem igazán tudok magamról sok mindent mondani. Talán... majd ha sikerül kicsit beilleszkednem. -Motyogtam. Néhányan melegen mosolyogtak, néhányan pedig elég flegmán néztek rám. Tudtam hogy nehéz lesz a beilleszkedés. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy a legjobb barátnőm, -akivel együtt is laktam mostmár-az osztálytársam volt. Mellette majd hátha jobban befogadnak a többiek. Mivel Chelsea mellett már ültek, jobban szemügyre vettem az osztályt. Két szabad hely volt. Az egyik, egy barna hajú lány mellett. Mellé nem igazából szerettem volna ülni, mert nem tűnt kedvesnek. Tekintete megvető volt. Még a hideg is kirázott tőle. A másik viszont fiú volt. Kedvesnek tűnt. Szőke tincseit igazgatta, és közben tetteimet követte a szemével. Bátorság kellett ahhoz, hogy már első nap egy fiú mellé üljek. De elszántnak éreztem magam, így mellé sétáltam. Gondoltam, hogy a többiek majd rámenősnek fognak nézni, pedig én csak egy normális ember mellé szerettem volna ülni.
-Szia! Melléd ülhetnék? -Kérdeztem mikor oda értem a padja mellé.
-Csak nyugodtan. Csúszott arrébb a székével, és rám mosolygott.
-Köszönöm. -Mosolyogtam vissza, majd ledobtam magam.

-És Ő az apám? Hogy hívják? Mondd el!!!! -Kértem anyut azonnal.
-Kicsim. Semmit nem mondtam még erről a srácról. Ne aggódj. Még nem fogom elmondani. -Mondta. Szomorúan fintorogtam, mire ő nevetett.
-Folytathatom? Türelmetlenke.-Nevetett.
-Persze.-Mosolyodtam el én is.

-Niall Horan vagyok. -Nyújtotta felém a kezét, mire én megfogtam azt és megráztam.
-Ellie Ross. Még mindig. -Mosolyogtam.
-Értem. -Bólogatott egy mosoly kíséretében.
-És te hány éves vagy? -Fürkésztem kíváncsian a tekintetét.
-17. Vagyok. És nem év vesztes, csak sajnos tavaly nem nagyon mozgatott a tanulás. Matekból meghúztak. De idén belehúztam.
-Értem. Sok sikert a javításhoz. -Mondtam biztatóan.
-Köszönöm.
-Nem lehetne, hogy kedves gyerekek szünetben ismerkedtek? -Nézett rosszallóan a tanárnő. Fenébe. Én komolyan már első nap bajba fogok kerülni? Csodás. -Gondoltam magamban. Niall is előre szegezte a tekintetét, ezért én követve  a példáját, figyeltem a tanárnőt. Nem hallottam amit mond, mert a gondolataimba burkolóztam. Néha-néha rá pillantottam a szőke srácra, aki kisfiús arcát nyomkodta, miközben unottan leste a tanárnő szavait. Hatalmas kék szemei áthatóan csodálatosak voltak. Apró ajkait néha végig nyalta, és szorgalmasan jegyzetelgetett a füzetébe. Eddig nem is vettem észre, hogy bal kézzel ír. Belefeledkezve gondolataimba, rá jöttem hogy nekem is írnom kellene, ugyanis most mondják el a tudnivalókat az évről. Gyorsan elő kaptam egy füzetet és írni kezdtem. Csakhogy kicsikét lemaradtam.
-Fenébe.-Suttogtam.
-Tessék. -Tolta elém Niall nevetve a füzetét. Én is elnevettem magam és leírtam amit kellett. Óra után rögtök Chelsea mellé siettem, aki nagy mosollyal az arcán fogadott.
-Mi az? -Kérdeztem.
-Te egy fiú mellé ültél! És az a fiú 17 éves. Ő Niall! -Ujjongott.
-He? -Néztem rá bambán.
-Nem szokott beszélgetni az emberekkel nagyon. Mert úgy kb a fél iskola oda van érte. Mert annyira cukiiiii -Olvadozott.
-Hé Chels. Ne. Ő csak egy fiú. Ugyan úgy, mint a többi srác ebben az iskolában. -Sóhajtottam.
-Köszönöm. Végre. -Hallottam magam mögül az Ír akcentusú szőke srác hangját.
-Hát...asszem nincs mit...-Nevettem. Úgy tűnt jól indul az első nap.
-Majd...Kövess be Tumblr-ön. Én is bekövetlek. -Mondta, azzal a haverjaihoz ment.
-Első nap elveszed a legjobb pasit tőlem?-Kérdezte Chels.
-Tőlem a tiéd lehet. Nekem tuti nem kell. Csak egy fiú. És megígértem magamnak, hogy az évemet egy hímnemű két lábon járó szörny sem teszi tönkre. -Néztem rá. Elnevette magát. Mellénk sétált az a barna hajú lány. Aki mellé nem akartam oda ülni. Hurrá. Lehet hogy ez Chelsea barátnője lenne?
-Szia Chirssy -Mondta Chels majd átölelte.
-Chelsea! Hiányoztál. -Pattogott a csaj.
-Ő Ellie. Az egyik barátnőm, aki tegnap előtt óta nálam lakik.-Kicsit Chrissy elhúzta aszáját, de végül átölelt, és rám nézett.
-Majd segítünk beilleszkedni. Hogy olyan legyél mint mi. -Mondta. Lehet, hogy ebből talán mégsem kértem volna.

Anyám történetét a telefon zavarta meg. Gyorsan felkapta a telefont és bele szólt.
-Halló?-Beszélt egy darabig, majd letette.
-Mennem kell. A kórházból hívtak. Túlóra.-Nézett rám. Anyu asszisztensként dolgozott a közeli korházban. Sokat dolgozott.
-Akkor siess haza és folytasd!!-Mondtam kicsit elkeseredve nagyon kíváncsi voltam. Niall elragadó személyiség. De ha ilyen jófej, miért nincs anyuval? Anyu fogta magát, elköszön és elment. Átballagtam a szobámba és elterültem az ágyon. Többet akarok. Sokkal többet.